Alulírott, Reménytelen Ügyek Harca Jogvédő Egyesület képviseletében eljáró Vidák Aladár elnök S. M. (egyesületi tag) 2800 Tatabánya, Sz. I. u. 153. szám alatti lakos. Perújítást terjesztek elő 10. P. 20... számú ítélete ellen.

Előzményként előadom, hogy 1970. december 30-án kötött házasságot néhai Ö. Gy. Akkori házastársammal 1974. április 7-én kelt adásvételi szerződéssel megvásároltam a Tatabánya 7.. helyrajzi számú, akkor B. út, jelenleg Sz. I. út 153 szám alatti ingatlan 2/4 részét. Az ingatlannak korábban a házastársam már 1/4 arányban öröklés címén tulajdonosa volt. Férje további 1/4 részt közös tulajdon megszüntetése iránti perben szerzett meg. Később férjemmel kötött házasság felbontásra került. Ezt követően egy bírósági ítélet született arról, hogy az ingatlanon létesített felépítmény a közös tulajdonunk.

Ö. Gy. 2007. január 22-én elhunyt. Ör. Gy. halála előtt érelmeszesedés és paranoiás betegsége folytán téveszmék gyötörték, amiért háziorvosa, Dr. R. L. szerint is gondnokság alá helyezése indokolt volt. A cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezési eljárásban Dr. Sz. Z. igazságügyi elmeorvos szakértő szakvéleményt készített, amelyben a vizsgálatot követően összegezte, hogy Ö. Gy. testi és szellemi állapota folytán ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel nem rendelkezik, ebben korlátozva van.

A korlátozottság teljes, állandó jellegű, javulás nem várható. Megállapítást nyert, hogy belátási képességének hiánya véglegesnek tekinthető, amiért a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezése indokolt. A szakértő megállapította, hogy pszichés leépülés már mintegy 10 éves időtartamra vissza vezethetöek amelyek paranoid téveszmékben és üldöztetéses elemekben nyilvánultak meg.

Ö. Gy. 2005. december 18-án végrendeletet készített Dr. V. K. (1113 Budapest, D. u. 5. I/1.) javára. Ennek alapján végrendeletileg ő örökölt utána, noha Ő. Gy. belátási képességének hiánya miatt ez nem történhetett volna meg Dr. Sz. Z. igazságügyi elmeorvos szakértő szakvéleménye alapján. Ö. Gy. törvényes örököse, fia, Ö. R. Gy. pert indított a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságon a végrendelet érvénytelenségének megállapítása iránt, amely 10.P.20.../2.. szám alatt folyt, majd pervesztése után a Győri Ítélőtáblára fellebbezett, amely per Pf III.20.260/2..szám alatt folyt, de a fellebbezés nem vezetett eredményre.

Dr. S. Gy. és dr. F. M. igazságügyi szakértők együttes elmeszakértői véleményben kétséget kizáróan megállapították, hogy Ö. Gy. a végrendelkezés időpontjában, 2005. december 18-án a globális szellemi hanyatlásból eredően (vaszkuláris demencia) ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel nem rendelkezett.

A szellemi leépülés 2005 előtt is folyamatos progressziót (romlást) mutatott, amely a vaszkuláris demencia betegségére jellemző, ezért belátási képessége nagymértékben hiányzott, így joghatást kiváltó jognyilatkozatot érdemben nem tehetett volna, amelyet az elkészített írásszakértői vizsgálat is megerősített. Dr. A. T. klinikai írásszakértő szakpszichológus szakvéleménye rögzítette, hogy Ö. Gy. aláírásával ellátott végrendelet szövegű kézírás teljes terjedelmének, az azon szereplő aláírásnak a létrehozásakor az író személy mentális, kognitív funkciói jelentős mértékben eltérnek negatív irányban a pszichés-mentális státusz normál övezettől.

A közölt szakvélemények ellenre a hagyatéki perben eljáró Dr. Cz. M. igazságügyi elmeszakértő szerint nem lehet megállapítani, hogy a végrendelet elkészítésének időpontjában fennállt-e az a helyzet, amit más szakértők cáfoltak, s amelynek eredményeként Dr. V. K. javára szóló végrendelet alapján történt a hagyaték rendezése.

Az eljáró bíróságnak figyelembe kellett volna vennie a volt férje állapotát, figyelembe kellett volna venni az igazságügyi szakértők véleményét, Dr. C. M. igazságügyi elmeszakértő véleményét ki kellett volna rekeszteni a bizonyíték láncolatából, tekintettel arra, hogy a korábbi igazságügyi szakértők minden tekintetben cáfolták Dr. C. M. igazságügyi elmeszakértő állítását. Dr. C. M. igazságügyi elmeszakértő ellen az illetékes

rendőrkapitányságon feljelentéssel éltünk.

A polgári peres eljárásban hozott másodfokú ítéletet felperes részről jogszabálysértőnek tartjuk tekintettel arra, hogy álláspontunk szerint a másodfokú bíróság megsértette a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. §- ban foglaltakat, a rendelkezésre álló bizonyítékokat kirívóan okszerütlenül, a logika szabályaival ellentétesen mérlegelte, valamint megsértette Magyarország Alaptörvényének XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésében foglaltakat, továbbá a másodfokú bíróság az Alaptörvény 28. cikkében foglaltakkal ellentétesen a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét nem annak céljával és nem az Alaptörvénnyel összhangban értelmezte.

A alperes rendelkezésére álló bizonyítási eszközöket maradéktalanul igénybe vette, és bizonyítási kötelezettségének eleget tett azzal is, hogy elsőfokú eljárásban indítványozta a polgári perben kirendelt, illetve a peres eljárást megelőzően eljárt igazságügyi szakértők együttes meghallgatását, mert álláspontunk szerint ezen szembesítéssel lehet leginkább az esetlegesen fennálló ellentmondásokat feloldani, a homályos kérdéseket tisztázni, amely alapján a perbíróság megalapozottan tud ítéletet hozni.

Igazságügyi szakértő szakvéleménye egy vélelem, és tényekkel nem tudja az állításait alátámasztani. Ennek következtében a bíróságok egy olyan szakvéleményre hivatkozott, és arra alapította az ítéletét amely kizárólag feltételezésen alapul, és objektív adatok nem állnak rendelkezésre. Ezen feltételezésen alapuló szakvélemény, valamint a szakterületi „kompetenciával” nem rendelkező szakvélemény egybevetésével állapította meg a másodfokú bíróság, álláspontunk szerint megalapozottan zárta ki dr. F. M. és Dr. A. T. szakvéleményüket a bizonyítékok közül.

A másodfokú bíróság is rögzíti ítéletében, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást lefolytatta és indokolási kötelezettségének eleget tett, azonban a másodfokú és az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatását követően a rendelkezésre álló tényekkel, bizonyítékokkal, igazságügyi szakértői véleményeket nem vette figyelemben bíróság, és Dr. C. M. igazságügyi elmeszakértő vélelemre alapította a döntését, így az ítéleti bizonyosság nem állapítható meg, valamint a bizonyítékokat helytelenül mérlegelte. Dr. Sz. Z. igazságügyi szakértő véleményét nem vették figyelembe a t. bíróság illetőleg a férje bekerült a belgyógyászatra osztály vezető orvos javaslatára pszichiátria szanatóriumba utalták és ott halálozott el.

A szakértő szakvéleménye semmilyen bizonyítékokkal és mérésekkel nincs alátámasztva, esetében a visszaellenőrzés lehetősége nem áll fenn, ennek következtében az általa készített irat összehasonlításra alkalmatlan, és erre nem lehet volna ítéletet alapítani. A bíróság a szakértői ellentmondásokat nem tisztázta. Megítélésünk szerint a kirendelt igazságügyi szakértők által készített szakvélemények helytállóak, és egymással összhangban állnak, valamint megerősítik a Ö. Gy. a peres eljárást megelőzően megállapított tényeket, és azokat elfogadják, így a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló, egymással összhangban álló, hitelt érdemlő, igazságügyi szakértői véleményeket a Pp. 206. § előírásaival ellentétesen felülmérlegelte, és azoktól eltérően állapította meg az ítéletet.

Tekintettel arra, hogy több szakvélemény esetén az egymással összhangban álló szakvéleményeket kellett volna a bizonyítékoknak megfelelően értékelni, és mivel szakkérdés a ezért a bíróságnak vagy teljes mértékben kellett volna elfogadni az igazságügyi szakértői véleményben foglaltakat, vagy a alperes keresetének kellett volna helyt adni, de az ellentétes a Pp. bizonyításra vonatkozó rendelkezéseivel, hogy a bíróság egyes alapadagokat "kiragad" egyes szakvéleményből, és az egyes szakvélemények által tett megállapítások között "szemezgetve" jut olyan megállapításra, amelyek az ítélethez vezettek.

A bíróság szakvéleményeket semmibe vette, és helytelenül, a tényekkel ellentétesen felül mérlegelte, ezáltal olyan döntést hozott amely ellentétes a Pp. céljával, és a bizonyítás elvével és megsértette az felperesnek az Alaptörvény XXVIII. cikkében foglalt jogát (jogos érdekét). A XXVIII. cikk (7) bekezdése alapján mindenkinek joga van ahhoz, "hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti, és ezen ítélet megítélésünk szerint sérti felperesnek a tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát, és az ügy tisztességes elbírálásához való jogát.

Álláspontunk szerint az Alaptörvény 28. cikke azon feltételeit tartalmazza, hogy bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik, mivel az ítélet meghozatala során a Pp. és az Alaptörvény előírással ellentétesen a tényállásból helytelen következtetéseket vont le, és a bizonyítékokat nem megfelelően értékelte, hanem a rendelkezésre álló tényekkel ellentétesen. A jogszabályok céljainak megállapítása során elsősorban a jogszabály preambulumát, illetve a jogszabály megalkotására vagy módosítására irányuló 'javaslat indokolását kell figyelembe venni. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. Ö. R. fiam mint felperes minden bizonyítékot a bíróság elé tárt, amelyeket megerősítenek a perben kirendelt kettő szakértő szakvéleménye is, és ezt nem cáfolja meg a bíróság által eljárásban kirendelt másik szakértő sem, mivel ő csak feltételezésen alapuló szakvéleményt készített, ennek következtében a bizonyítási kötelezettségének alperes eleget tett.

Álláspontom szerint az Alaptörvény XXVIII. cikkének (7) bekezdésében foglalt alapjog sérelme megjelenik a bírói döntésben tekintettel arra, hogy a Pp. 206. §-ban foglalt jogszabályi rendelkezések nem megfelelő alkalmazásával a másodfokú bíróság megsértette az felperes a tisztességes eljáráshoz való jogát, mivel az elsőfokú bíróság által lefolytatott, és mindenre kiterjedő bizonyítási eljárást követően a megállapított tényekből helytelen következtetéseket vont le, és az igazságügyi szakértők által megállapított szakkérdéseket felülmérlegelve hozott olyan kirívóan okszerűtlen döntést a másodfokú bíróság, amely az felperes jogát sérti, mivel a sérelmezett döntés következtében a bizonyított tényekkel ellentétes bírói ítélet miatt joghátrányban kerültünk (felperes).

Az Alaptörvény XXVIII. cikkének (7) bekezdése biztosítja indítványozó számára azt a jogot, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírói döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti és jelen eljárásban a tisztességes bírósági eljáráshoz való joga, a tárgyalás igazságossághoz való részjogosítványa sérült felperesnek. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdés szerinti rendelkezéseit, felperesnek a tisztességes bírósági eljáráshoz, a tisztességes tárgyaláshoz való alapvető jogát.

A bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelésével hozott bírói döntés sérti a tisztességes tárgyaláshoz való alapvető jogot, mint a másodfokú bíróság figyelmen kívül megállapított tényeket, és az eljárásban egyértelműen nem tisztázásra került szakkérdéseket, és a bírói ítélet a megállapított tényállásból helytelen következtetéseket vont te, amely alapján pervesztesek lettünk.

A fentiekben elmondottak alapján a másodfokú bíróság egy "szakértői vélelemre" alapította a döntését, és az eljárás során meglévő, hitelt érdemlő bizonyítékokat nem vette figyelembe. a rendelkezésre álló tényekből nem helytálló következtetéseket vont le. A bíróság pusztán "kiragad" szövegrészeket a szakértői véleményekkel, de az ítélet alapját képező számítás, azaz ítéletek megállapítása kizárólag feltételezésen alapul, az semmilyen konkrét méréssel, számítással, szakértői véleménnyel nincs alátámasztva.

Álláspontunk szerint az ítéleti bizonyosság megköveteli az eljáró bíróságtól, hogy olyan döntést hozzon. amely a rendelkezésre álló tényekkel, és bizonyítékokkal összhangban legyen, ezzel szemben a bíróság ezekkel teljesen ellentétes döntést hozott, és mindenre kiterjedően lefolytatott bizonyítási eljárást nem vette figyelembe.

Amennyiben egy szakvélemény feltételezésen alapul, az nem képezheti bírósági (ítélet alapját, mivel az ellentétes lenne a perbeli dokumentumokkal azonban a bíróság mégis elfogadta a szakértő szakvéleményében foglaltakat, és egy feltételezés alapján felperes hátrányos helyzetbe hozta, így megítélésem szerint a tisztességes eljáráshoz való jog sérült.

A jogerős ítélet ellen perújításnak van helye, ha a fél oly tényre vagy bizonyítékra, illetőleg olyan jogerős bírói vagy más hatósági határozatra hivatkozik, amelyet a bíróság a perben nem bírált el, feltéve hogy az – elbírálás esetén – reá kedvezőbb határozatot eredményezhetett volna („novum") a fél az ítélet hozatalában részt vett bírónak, az ellenfélnek vagy másnak bűncselekménye miatt a törvény ellenére lett pervesztes („crimen")

Az általam felhozott tény az alapperben még nem bírálták el, a igazságügyi szakértő szakvéleményét -ami alapján büntető feljelentéssel éltem. Az ilyen tény, amelyet rendszerint a rá vonatkozó bizonyítékkal együtt terjesztenek elő, az alapperben hozott ítélet szempontjából új ténynek, illetve új bizonyítéknak, azaz novumnak számít.

Az új ténynek és az új bizonyítéknak nem kell feltétlenül összekapcsolódnia: kivételesen a tény önmagában is alkalmas lehet a perújításra. Ilyen lehet a köztudomású vagy a bíróság hivatalos tudomása körébe tartozó tény, amelyeket a Pp. 163. § (3) bekezdése szerint nem kell bizonyítani. Mindez fordítva is igaz: az önmagában álló új bizonyíték is alkalmas lehet a perújításra.

A szabad bizonyítás elvéből következően a törvény nem határozza meg közelebbről a perújítás céljára felhasználható bizonyítékok körét. Erre az alapperben fel nem használt bizonyítékok bármelyike – tanúvallomás, szakértői vélemény, okirat, tárgyi bizonyíték – alkalmas lehet. A perújítás, mint rendkívüli jogorvoslat ugyanakkor lehetőséget biztosít arra, hogy jogerő után a ténybeli javítás teret kapjon, ha elsősorban olyan bizonyítékok merültek fel, amelyeket az alapeljárásban nem ismertek, illetve érdemben nem vizsgáltak meg.

Az Alkotmánybíróság fejtette ki, hogy: „a perújítás rendeltetése az alapügy befejezése után megállapítható hibák orvoslása, amelyek az alaphatározatra lényegesen kihatottak. Ez a rendkívüli perorvoslat a ténybeli hibák korrigálására szolgál, amelyet követően lehetőséget teremt a helyes következtetések levonására és a megfelelő jogkövetkezmények alkalmazására.

Perújítási indítvány a jogerőre képes és jogerős határozattal szemben nyújtható be”. „Az érintett alapjog korlátozása kapcsán érvényesül továbbá az átmenetiség követelménye is, mivel az eljárásba történő csatlakozását követően a terhelt élhet jogorvoslati lehetőségeivel: a másodfokú ítélet ellen fellebbezést vagy perújítást terjeszthet elő. Ezek a jogorvoslati fórumok a fentiek szerint hatékony jogorvoslatot jelentenek a bizonyítékok mérlegelésével és a tényállás megállapításával összefüggésben esetlegesen elkövetett jogalkalmazó hibák orvoslására. A fentiekre figyelemmel megállapítható, hogy a tisztességes eljárás követelményrendszere szempontjából a perújításra vonatkozó rendelkezések – a jogerő feloldása mellett – biztosítják a hatékony jogorvoslat lehetőségét és – elvileg – lehetővé teszik a terhelt számára az ügy újra tárgyalását és akár eltérő határozat meghozatalát is.

A perújítás tehát rendkívüli jogorvoslat, amely olyan esetekben ad lehetőséget a jogerő feltörésére, amikor is elsősorban a tények megállapítása hibás. Mivel a rendkívüli jogorvoslat lényege az, hogy lehetőséget ad a jogerő feltörésére, ezért kizárólag rendkívüli fontossággal bíró feltételek fennállása esetén vehető igénybe.

Magyarország Alaptörvénye XXVIII. cikkének (7) bekezdése deklarálja: „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti”

Budapest, 2021. 02. 14.

Vidák Aladár

Országos Elnök